Borpiknik Etyeken

Borpiknik Etyeken

Ebben az őszies időben hadd invitáljalak meg titketet a júniusban zajlott Etyeki Pinkikre. Az idei nyár egyik legmelegebb napján szombaton érkeztünk a gasztrosétányra. Az utcán több helyen kínálták  a rendezvény gravírozott borospoharát és takaróját. Rögtön a gasztrosétány elején a Bock pincészet nagyon elegánsan kialakított kerthelyiségébe ülhettünk be, a borok mellé frissensült grill húsok közül válogathattunk.

DSC_2947

Kis faházakban lángost, házi rétest és friss sajtokat lehetett kóstolni. Ebben a melegben azért mégis a könyebb ízekre és a hűvösebb élményekre vágytunk, így a sonkásnál ebédeltünk, igaz most nem azt a menüt kaptuk mint tavasszal. Mire sorra jutottunk az asztaloknál sajnos zöldség már nekünk nem jutott és  lassabb volt a kiszolgálás, de az ízek továbbra is mennyeiek.

A legutóbbi bejegyzésemben említettem a Halmi pincét ahova ekkor is betértünk, a friss jéghideg házi  levendulaszörp mindenkinek nagyon jól esett. Múltkor nem sok fotót készítettem a helyről, de most bepótoltam. 🙂

DSC_2976

Az egyik pincénél a szőlőshegy tetejére invitáltak minket, ahol az árnyékban megpihenve ittunk a pince vörösboros fröccséből. Kihagyhatatlannak éreztük a Rezeda Terasznál kapható borfagyik megkóstolását is, amit az alsó kertükben fogyasztottunk el a diófa alatt egy jó akusztus koncert meghallgatása közben. Igazán különleges ízűek voltak (merlot, királyleányka, furmint stb.), azonban egy kicsit zavart, hogy sok mag maradt krémben.

A sonkás pincéje mellett volt a Büki sajtos standja, ahol vettünk a nagy különlegességnek számító borseprőben érlelt sajtból, ami azóta is nagy kedvencem. Jellegzetes bordós lilás színű a kérge és egyértelműen érezni az egész sajton a seprő aromáját.

Sok nagy nevű borászat jelenik meg ezen az eseményen (Nem csak Etyekiek) ami irtó nagy népszerűségnek örvend. Emiatt érdemes inkább az őszi vagy tavaszi piknikre kilátogatni amikor nincs akkora tömeg, mert ezen a júniusi alkalmon már úgy éreztük néha, hogy ez a kis “poros utcácska” nem bír el ennyi embert. De a hangulat és az illatok feledhetetlenek.

Nyáron a nagy Alexandra akción lecsaptam Herceg Ágnes Borok a konyhában című könyvére 1400 Ft-ért, amiben az író párosította az életekhez illő ízeket. Így ebből szeretnék néhány etyeki pikniken kapható ételhez italt is ajánlani.

 

Érlelt kecskesajt

 

Béla és Bandi Sauvignon Blanc 16
Pannonhalmi Apátsági Rosé

1616

Köpcös Pince Siller

1616

Túrós Rétes

Törley Fortuna Doux

16

Oremus Tokaji Late Harvest

1616

Sült kolbász

Dobogó Satöbbi 3 puttonyos Tokaji Aszú

16

Ráspi Mágus

1616

Matias Kékfrankos

1616

Ikon magyarázat:

16Mindennapi borok

1616 Közepes árfekvésű borok