Nikon Roadshow

20100628-DSC_2442-1-2

A Nikon Roadshow a Mai Manó Házban került megrendezésre . Az előadásokon bemutatták a Picture Controlt a Nikon újítását ami D300-ba a D300S-be és a D3-ba került. A lényege, hogy még expozicó előtt tudunk változtatni a képen. Például erősebb színeket kaphatunk, monokróm képeket készíthetünk.

20100628-DSC_2430-2 Ezeken a beállításokon belül pedig még változtathatjuk a telítettséget, fényerőt, kontrasztot és így tovább. Le is tölthetünk netről különböző mintákat, amiket korábban mások már használtak, kipróbáltak.

20100628-DSC_2431-3-Edit-2

Példa a Picture Control-ra 

Nagyon sokszor volt problémám, hogy tájképek készítése során az ég beégett és a többi rész pedig túlságosan sötét árnyalatú lett. Erre kitalált a Nikon egy D-Lighting nevű beállítást, ami ezt a problémát próbálja megoldani. Természetesen ennek működése csak használat közben derül ki, így mellékeltem két képet.

Az alábbi két képen a D-Lighting-et szeretném személtetni. Az első fotón ki volt kapcsolva a ez a funkció, a második képen pedig már működött. Látni lehet, hogy mennyivel kiegyensúlyozottabbak a kép árnyalatai. Az első kontrasztosabb és több a világos rész. A kép készítése során a Camera Control is működött, annak köszönhető ez a zöldes monokróm árnyalat.

Az előadásokon bemutatták az újabb Nikkor objektíveket, én a Nikkor 70-200 VRII-re is kíváncsi voltam, úgy ahogy sokan mások.

Mivel vakuvásárlás előtt állok nagyon kíváncsi voltam a Nikon SB-600-ra, amit mielőtt kipróbálhattam volna, sajnos valaki leejtette és elöl a vörös áttetsző műanyag burok le is törött.

Így az SB-800-al és az SB-900-al fotóztam. Az SB-900 gyönyörűen bevilágította a gyümölcsöket.

SB-900 mennyezetre villantva


SB-900 mennyezetre villantva és az SB-900 által vezérelt vaku reflektív ernyővel


Természetesen mikor már a nagy vakut is az SB-900 vezérelte, akkor még szebb színeket produkáltak. A képek Nikon D300S-el készültek. Két objektívet használtam több ideig. Egyik a Nikkor 17-55mm f/2.8G IF-ED volt a másik pedig a 24-70mm f/2.8G ED volt. Pár kép erejéig a klasszikus Nikkor 50mm f/1.4-et is használtam.

Egyik objektív sem a hobbi fotósok pénztárcájához lett szabva, de bámulatosan jó képeket lehet velük csinálni. A D300S kezelését gyorsan meg lehet tanulni, nagyon gyors gép. Én rögtön bele is szerettem.

Az is figyelemre méltó, hogy a képek egy része ISO 2500-on készültek (természetesen a vakus képek nem) és így is gyönyörűek, használhatóak lettek.

A roadshow alatt készült képek egy részét Konflikt készítette a következő objektívekkel:
NIKKOR 14-24mm f/2.8G ED
NIKKOR 300mm f/4D IF-ED
NIKKOR 16-35mm f/4G ED VR
NIKKOR 70-200mm f/2.8G ED VR II
PC-E Micro NIKKOR 85mm f/2.8D
NIKKOR 35mm f/1.8G

Vélemény, hozzászólás?