• Beszámoló,  Fotózás,  Utazás

    Ciprus beszámoló – Lárnaka

    Egy éve amikor foglaltuk a Ciprusi repülőjegyeket még nagyon távolinak gondoltam ezt az időpontot. Kicsit izgultunk, hogy milyen időnk lesz, mert az utazásunk előtti két hétben még havazott sok tengerparti városban, ami ezen a mediterrán szigeten igen ritka. Ennek ellenére 19-22 fokra melegedett az idő minden nap. Szeretném az utazást városokra szétosztani, hiszen egy hét alatt majdnem kétezer képet készítettünk. Kezdem a sort Lárnakával, hiszen az első négy éjszakát itt töltöttük. Hét napra autót béreltünk, ami nagyon izgalmasak igérkezett. A szigeten a bal oldali közlekedési rendszer érvényes a brit gyarmatosítás miatt. Első pár nap nagyon furcsa volt, úgy éreztem folyton az út “rossz” oldalán haladunk. Szerencsére a ciprióták nagyon nyugodt…

  • Beszámoló,  Fotózás,  Gasztro,  Utazás

    Barcelona: tapas, jamón, Gaudí…

    Barcelonába repültünk december elején, hogy még a téli hideg előtt szívjunk magunkba egy kis mediterrán napsütést. Természetesen mint minden nagyobb európai országban itt is adventi fényekben pompáztak az utcák. A katalánoknál a jászolépítésnek van nagy hagyománya, így a karácsonyi vásár java részén a sajat  betlehemünk elkészítéséhez kaphatunk akár eleven figurákat. A szállást a Mercado de La Boqueriatól csupán 20 méterre foglaltunk, nem véletlenül. 😀 Minden reggel friss gyümölcsökkel kezdtünk és a napot gyümölcskoktélokkal zártuk. Azokat kerestük, amik most itthon nem kaphatóak (málna, szeder, dinnye, cseresznye, papaya, sárkánygyümölcs, mangó).  Legutóbb 2009-ben látogattam Barcelonába és azóta rengeteget fejlődött a piac, több sonkással és hentessel is bővült. A La Rambla-n nyílt egy Jamón Experience nevű bolt…

  • Beszámoló,  Utazás

    Szakmai hétvége Sopronban

    A könyvtáros blogunkra az E-padlásra készítettem már korábban egy bejegyzést, amit most itt is szeretnék veletek megosztani, pár friss képpel együtt. 🙂 Remélem tetszeni fog nektek. Az idei 46-ik MKE Vándorgyűlést Sopronban szervezték meg aminek a témája az Intelligens szolgáltatás – a szolgáltatások intelligenciája volt. Csörtökön érkeztünk a helyszínre és indultunk is a szállást adó Kollégiumba a Machatsek Gyula Diákhotelbe, ahol kiderült, hogy végül nem is abban az épületben fogunk megszállni hanem a Botanikus Kerti Diákszállóban. Így miután ott lepakoltuk a csomagjainkat, átmentünk a GYIK Rendezvényközpontba és regisztráltunk. Egy  szuper MKE Vándorgyűléses logóval nyomott táskát kaptunk benne a programokkal, promó anyagokkal, noteszekkel, Bookline kuponnal.  Délután egy városnéző sétára mentünk. Minket a Várkerület gyönyörű barokk…

  • Beszámoló,  Fotózás,  Utazás

    Képek és Videó Olaszországból

    Kicsit megkésve, de itt vannak a fotók amiket még a szeptemberi utazásunk alkalmával készítettünk. Egy kis videót is összevágtam róla. Remélem tetszeni fog nektek. A videóban szóló zenét a Spanyol lépcsőnél hallottuk, mert akkor készültek egy kültéri rendezvényre. Az ételek minősége Rómában nagyon változó volt. A legjobb pizzát és menüt (13 EUR) Tivoliban ettük. Az étterem a Villa d’Este bejártata előtti téren volt. Rómában 3 napot töltöttünk el. Róma Pass segítségével nagyon gyorsan bejutottunk a Colosseumba és a Forum Romanum-ra is. Nagyon megérte az árát, hiszen ingyen utaztunk a külvárosi közlekedési eszközökön is. Másnap a Vatikáni múzeumokba is azonnal bejutottunk. Harmadik nap a Spanyol lépcsőt és az Angyalvárat néztük meg…