Évek óta tervben volt Koppenhága, idén május elején pedig végre valóra vált az utazás. Az északi időjárással kapcsolatos aggodalmaink alaptalannak bizonyultak: négy napon át szikrázó napsütés fogadott minket. A vasútállomáshoz közeli szállásunknak köszönhetően könnyen bejártuk a környéket. Egy egész napot biciklivel tekertünk végig a városban, a tervezett malmői átruccanás helyett pedig Helsingørbe vonatoztunk el, hogy felfedezzük a dán vidéket.

Egy gyors, másfél órás repülés után már meg is érkeztünk Koppenhágába. A repülőtér inkább hasonlít egy nyüzsgő pályaudvarra, mint egy klasszikus reptérre: a vonatok és a metrók is közvetlenül innen indulnak, így alig 20 perc alatt már a belvárosban voltunk. A járatok modernek és tiszták, kifejezetten kellemes volt az út.

Alig vártam, hogy a szállásunkhoz közeli metróállomásról felérjünk a felszínre, és végre meglássuk a bringákkal teli belvárost. Az első dolog, ami rögtön feltűnt: bár a városközpontban voltunk, meglepő csend uralkodott.

A kerékpáros közlekedést viszont nagyon szigorúan veszik. Külön lámparendszer, összetett sávok szabályozzák a forgalmat, és a helyiek nem igazán elnézőek, ha egy turista ügyetlenkedik előttük a kerékpárúton. 😀

A szállásunkat a belvárosban sikerült lefoglalnunk, meglepően jó áron – mintha csak valamelyik külső kerületben laknánk. Egyetlen kihívással kellett megküzdenünk: a szobánk az ötödik emeleten volt. Egy átlagos városnézős nap után ez még nem okozott gondot, de a 40 kilométeres bringázás után már kicsit feladta a leckét az az öt emelet. 😀

A szállásunk rejtett aduásza az a kávé- és teasarok volt, amiről előre nem is tudtunk. Egyszerű, funkcionális, kicsit ikeás hangulatú tér volt, de tökéletesen megfelelt arra, hogy elfogyassza az ember a sarki kisboltban vásárolt akciós reggelijét.

Négy nap alatt persze képtelenség teljesen felfedezni a várost, de a tervünk működött: az első napra a belváros, a parkok és a kötelező látnivalók jutottak. A csatornahajózást a szeles idő miatt kihagytuk, de a kihagyhatatlan Nyhavn-t természetesen bejártuk. Vacsorára az átellenben lévő Broens Street Food felé vettük az irányt. A lemenő napfényben ülve azonnal megértettük, miért értékelik az északiak annyira a napsütést. Az pedig külön furcsa volt, hogy este 10-kor még teljesen világosban sétáltunk.

Másnap korán vonatra pattantunk Helsingør felé, hogy megnézzük a híres Kronborg-kastélyt (a Hamlet-kastélyt) és belekóstoljunk a dán vidék hangulatába. A vonatút során elsuhanó kis települések a színes – narancs, piros és egyéb élénk árnyalatokban pompázó – házaikkal meglepően amerikai kisvárosi hangulatot idéztek.

Ebédre egy eldugott, fedett street food piacon (Elsinore Street Food) kötöttünk ki. Én végre egy északibb fogást, fish and chipset kértem, a férjem pedig egy kolbászos szendvicset választott. A híres smørrebrødt végül kihagytuk: látványnak gyönyörű volt, ahogy a pult mögött készítették őket, de az áruk sokkoló. Vicces volt nézni, ahogy a turisták vagyonokat fizetnek értük – egyetlen apró, tengeri herkentyűs falatért simán elkértek közel 6500 forintot. Dánia nem az olcsóságáról híres, ezt a saját pénztárcánkon is éreztük: az éttermi étkezés és a kávézás kifejezetten drága, egy jobb kávé ára simán eléri a 2500–3000 forintot.

Aznap délutánra még beiktattunk egy-két múzeumot. Mivel gyerekekkel ritkábban jutunk el kiállításokra, kettesben nagyon élvezzük az ilyen programokat – itthon is rákaptunk a művészetre, így ha akad egy kis közös időnk, a természet mellett szinte mindig múzeumba vagy kiállításra megyünk.

Az első állomásunk a Thorvaldsens volt, Dánia legelső múzeuma. Az 1839 és 1848 között épült múzeumban a természetes fények és a falak fantasztikus, élénk színei egészen lenyűgözőek, és még jobban kiemelik a hófehér szobrok formáit. Külön izgalmas volt számunkra, hogy rábukkantunk egy Esterházy-mellszoborra is – mint kiderült, a magyar hercegi család annak idején több alkotást is megrendelt Thorvaldsentől.

A következő nap volt a nagy bringás napunk, amivel végigjártuk a város távolabb eső pontjait. Mi a Donkey Republic rendszerét választottuk egy teljes napra. Ez rendkívül praktikusnak bizonyult: ha bementünk egy nagyobb parkba, a bejáratnál letettük a gépet, átsétáltunk a túloldalra, és ott felvettünk egy másikat. Szinte mindenhol találtunk azonnal használható kerékpárt. Elsőként a Koppenhágai Egyetem Mærsk-tornyának tetejére mentünk fel. Mivel Koppenhága kifejezetten lapos, kevés helyről nyílik jó kilátás a magasból a városra, a le- és felszálló repülőkre, vagy épp arra a minimális autóforgalomra, ami az utcákon zajlik. Következő állomásunk Andersen sírja volt. A temető inkább hatott egy hatalmas, hangulatos parknak, mint klasszikus sírkertnek – egyébként az itteni temetők szinte mindegyikére ez a nyitott, ligetes hangulat jellemző.

Innen a Frederiksberg-palotához és annak fantasztikus parkjához tekertünk át. Később áthajtottunk a híres, kanyargós bringás hídon (Cykelslangen) is, ahol konkrétan kerékpáros csúcsforgalom fogadott minket.

A Királyi Könyvtár modern épületébe, a Black Diamondba is bejutottunk ami kívül-belül lenyűgöző. Az alsó szinten egy kávézó és egy szuper ajándékbolt működik, ahol rengeteg különleges angol és dán nyelvű kiadvány közül válogathatunk.

Aztán folytattuk az utunkat, és áttekertünk az Opera melletti kis szigetre, amit pár éve ültettek be dús növényzettel, hogy felfogja a tenger felől érkező metsző szelet.

A napot végül a szállásunkhoz kifejezetten közel eső, kihagyhatatlan klasszikusnál zártuk: a Kis Hableány szobránál.

Az utolsó napunkat már lazábbra vettük: beiktattunk egy jó kávézást, átgurultunk a híres belvárosi piachoz (Torvehallerne), végül pedig a Botanisk Have botanikus kert árnyas fái között zártuk ezt a kifejezetten jól sikerült koppenhágai kiruccanást.