• Beszámoló,  Fotózás,  Utazás

    Szlovénia – Olaszország kirándulás

    Az idei őszi hosszú hétvégén Siklóernyős túrára indultunk a Fly Away kis csapatával. Szállásunkra a Nova Gorica szélén levő Hotel Siestába dél körül érkeztünk, ahonnan egy gyors kipakolás után indultunk is a közeli Lijak hegy lábához a leszállóba, majd a 561 m magas starthelyre. A gyönyörű kilátás sok turistát is a starthelyhez csalogat, így mindig nyüzsgés volt. Péntek este úgy döntöttünk megnézzük a város Olaszországhoz tartozó részét Goriziát. Éppen a kék órában érkeztünk a hangulatos főtérre a Piazza della Vittoriára. A vár alatt húzódik egy nagy alagút, amiben gyalogosan és biciklivel lehet közlekedni. Ebben a városrészben jellemzően régi mediterrán stílusú épületek és pálmák sorakoznak egymás mellett. Ezzel szemben a szlovén…

  • Fotózás

    Siklóernyőzés fotós/ videós szemmel

    Férjem még tavaly nyár végén jelentkezett egy siklóernyős tandemrepülésre, ami annyira elnyerte a tetszését, hogy belekezdett a FlayAway siklóernyős iskola tanfolyamába. Néhány alkalommal én is kilátogattam a starthelyekre, többek között Epölre, Máriahalomra és a Hármashatár-hegyre. A lesiklásokat én videózással és fotózással töltöttem. A potré fotózásnál bevetettem a Sigma 120-400mm-es tele optikánkat is. Remélem tetszeni fognak nektek a fotók és a videó, amit Takácsy Balázs, Hirsch Zoltán és a saját felvételeimből vágtam össze. Tavasszal ismét jövök siklóernyős videókkal és képekkel, ha örülnétek egy-két kis kezdő technikai trükknek, amit fotókkal jól tudnék illusztrálni akkor írjátok meg kommentben. Addig is mindenkinek jó landolást! 🙂