-
Állatminták és prémek
Most két fotózás legjobb képeit mutatom meg nektek. Csillát már középiskolai éveim alatt is fotóztam egy-két kép erejéig, így elég nosztalgikus volt a hangulat. A novemberi valamint a januári fotózáson is az “állati” kiegészítők domináltak. Használtunk kiegészítőnek leopárd mintás kendőt és szőrméket. A sál lengetése okozott egy kis problémát, hiszen nem volt akkora ereje a ventillátoromnak, hogy azt szépen fújja. De kicsit rásegített a mondellem és az egyik képen gyönyörű mozdulatot sikerült megörökíteni. Remélem tetszenek a képek! Ne felejtsétek el, hogy folyamatosan töltök fel fotókat a Fructy365 500px-es oldalamra! Készítettem pár képet a “havas Gödöllőről” is. 🙂
-
Képregény lány
Legutóbbi fotózásom alkalmával Katával készítettünk pár művészi fotót. A fotós setup egy kicsit máshogy alakult mint a megszokott. Ez alkalommal nem tekertem ki teljesen a hátteret és így a parketta is látszódik egy kicsit rusztikussá téve a képeket. Kicsit a fényekkel is kisérleteztem és betettem a modell mögé az egyik vakut, ezzel szép becsillanást eredményezve. Különösen tetszik, hogy ez által a háttér is sötétszürke árnyalatot kapott. Ezzel a világítási technikával majd még szeretnék kísérletezni. A kedvec fotóim a fekete fehér képek. 🙂
-
Portré fotózás Rékával
Hétvégén Réka jött hozzám fotózásra. Sajnos az idő még nem olyan, hogy kint fotózhassunk így bent készültek a képek. De jövő hét végén lesz egy autós-modelles fotózásom. Remélem a fények is kedvezni fognak nekünk.
-
Facebook fotózás
Múlt hétvégén egy Facebook fotózásra vártam Barbit. Korábban már volt nálam fotózáson, akkor 250 képet csináltunk. Most csak 100 fotó készült róla és abból 15 lett kiválasztva retusálásra. A fotózásnál bevetettünk egy nagy bordó fotelt is. A világítás jobbról és balról egy-egy villanj körte volt amiket egy SB-600 villantott el. Objektív a jól bevált Nikkor 50mm F1,8 volt. Remélem elnyerik a tetszéseteket a képek. 🙂
-
Melinda portfóliója
Augusztusban jött hozzám Melinda. Korábban volt már hasonló fotózáson így határozottan pózolt a képeken. Fehér háttér előtt fotóztam őt. Jobb és bal oldalról villanj körtét használtam, hátulról pedig az SB-600-al villantottam. Remélem tetszeni fognak a fotók.
-
Portfólió fotózás áprilisban
Múlt hét pénteken vártam Bartha Anettet egy portré/portfólió fotózásra. A képek készítése előtt szerettem volna csinálni egy home made derítőlapot hungarocellből, azonban sajnos a környéken sehol nem kaptam igazán nagy méretű lapokat. Kicsi vastag lapokat viszont tudtam szerezni, így majd összeragasztom őket és egyik oldalát üresen hagyom, a másikat pedig alufóliával izolációs fóliával fogom beburkolni, hogy még jobban visszaverje a vaku fényét. Egy kisebb hungarocell lapot így is bevetettem oldalsó derítésnek. A fotózáshoz most csak egy kis 60cm-es derítőlapot használtam, de a mérete ellenére elég jól verte vissza a fényt. Néhány képen gyönyörű fényt lehetett a szembe csalni. Anett nagyszerű modell, és igazán fotogén. Az utcán is készültek képek, de…
-
Vianne fotózása
A fotózás során három objektívvel dolgoztam. Két fix gyújtótávolságúval és egy zoommal. A szabadban készült képeket a 85-ös Nikkorral készítettem. Már sötétedett és féltem hogy kevés lesz a fény, de végül elégedett lettem az eredménnyel. Vianne egyik kívánsága volt hogy egész alakos képek is készüljenek róla. Mivel még nem tudtam szert tenni professzionális fotóháttérre így egyszerű szövet anyagokkal dolgozok és utána utómukával alakítok rajta. Egyszerűségre törekedtem a benti képek készítése során. A modell személyiségét és karakteres arcát akartam kiemelni. A galériában látható utolsó képből készült egy másik változat is, amit vidámabbá játékosabbá tettem az utómunkával. Modell: Hományi Vivien Fotó: Gergely Ildikó Objektívek: Nikkor 50mm, 1:1,8 D Nikkor 85mm, 1:1,8 D…
You must be logged in to post a comment.