Facebookról értesültem arról, hogy Etyeken a Rókusfalvy Birtokon esküvői garázsvásár lesz. Nagyon érdekelt az esemény, így már reggel elindultunk, hogy délre mindenképp ott legyünk. A helyszín nagyon hangulatos, hiszen a kis pincék egymás mellett sorakoznak az Újhegyen, és a házak fölött futnak végig a szőlősorok.
A Sonkamester pincéje mellett parkoltunk és egy pillanatra be is néztünk a présházba, de nem időztünk sokat és folytattuk utunkat a garázsvásárra. Én egy kicsit csalódtam, mert az igaz, hogy volt pár használt áru, a standosok nagy része rendelésre és elég borsos áron kínálta portékáikat. Szerettem volna egy gyűrűpárnát venni, de 6500 Ft-ért kicsit sokalltam.
Mivel semmi nem nyerte el igazán a tetszésem, így az irányt a Sonkamester pincéje felé vettük. Közben megálltunk a Halmi pincénél, ahol nagyon finom házi birsalma, kökény és gyömbér szörpöket kóstoltunk meg. Különleges teákat és lekvárokat is árultak, amikből néhány üveggel felpakoltunk.
A kóstoló után úgy döntöttünk, hogy az Etyeki sonkásnál fogunk ebédelni. Helyet foglaltunk az egyik kinti asztalnál, és két személyre szóló Sonkatálat rendeltünk. Mellé bodzaszörpöt (Halmi Pince) és mellé egy üveg szódát is kaptunk.
Hozták szép sorban a tányérokon a friss zsenge zöldségeket, egy nagy adag házi tejfölt, főtt sonkát, vastagkolbászt és természetesen a híres szárított etyeki sonkát. Annyira ízlett, hogy vittünk is haza 3×10 dekát frissen szeletelve. 🙂
Sokféle szárított sonkát ettem már, de azt kell mondjam, hogy ez volt eddig a legjobb, amit kóstoltam. Minősége vetekszik egy idősebb Serrano-val. Sajnálom, hogy máshol nem kapható.
Úgy tervezzük, hogy a nyári Etyeki piknikre még biztosan visszatérünk.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
You must be logged in to post a comment.
You must be logged in to post a comment.