-
Borpiknik Etyeken
Ebben az őszies időben hadd invitáljalak meg titketet a júniusban zajlott Etyeki Pinkikre. Az idei nyár egyik legmelegebb napján szombaton érkeztünk a gasztrosétányra. Az utcán több helyen kínálták a rendezvény gravírozott borospoharát és takaróját. Rögtön a gasztrosétány elején a Bock pincészet nagyon elegánsan kialakított kerthelyiségébe ülhettünk be, a borok mellé frissensült grill húsok közül válogathattunk. Kis faházakban lángost, házi rétest és friss sajtokat lehetett kóstolni. Ebben a melegben azért mégis a könyebb ízekre és a hűvösebb élményekre vágytunk, így a sonkásnál ebédeltünk, igaz most nem azt a menüt kaptuk mint tavasszal. Mire sorra jutottunk az asztaloknál sajnos zöldség már nekünk nem jutott és lassabb volt a kiszolgálás, de az ízek…
-
Az etyeki sonkamesternél
Facebookról értesültem arról, hogy Etyeken a Rókusfalvy Birtokon esküvői garázsvásár lesz. Nagyon érdekelt az esemény, így már reggel elindultunk, hogy délre mindenképp ott legyünk. A helyszín nagyon hangulatos, hiszen a kis pincék egymás mellett sorakoznak az Újhegyen, és a házak fölött futnak végig a szőlősorok. A Sonkamester pincéje mellett parkoltunk és egy pillanatra be is néztünk a présházba, de nem időztünk sokat és folytattuk utunkat a garázsvásárra. Én egy kicsit csalódtam, mert az igaz, hogy volt pár használt áru, a standosok nagy része rendelésre és elég borsos áron kínálta portékáikat. Szerettem volna egy gyűrűpárnát venni, de 6500 Ft-ért kicsit sokalltam. Mivel semmi nem nyerte el igazán a tetszésem, így az irányt a…
You must be logged in to post a comment.